2013. június 26., szerda

Attack on Titan

Egy monumentális robajjal veszi kezdetét minden. Egy több mint ötven méteres, izzó bőrű, rémséges tekintetű óriás emelkedik az addig szegényes, ám háborítatlan körülmények között élő emberiség városfala mögé. Egy titán az. A 'jelen világon' lévő egyetlen olyan élőlény, amelynek élelme maga az emberi faj. Ormótlan, ingatag, veszedelmes "szörnyetegek", akik könnyűszerrel oltják ki minden eléjük kerülő férfi, nő, gyermek életét. Eren, Mikasa és Armin nevét, így átélt irtózatos szürkületüket egy életre bevéssük agyunkba. Ők a történet főszereplői. Akár a három muskétás, annyi 'csupánnal', hogy ők kíméletlen körülmények között váltak azzá. Mégpedig a végítélet — vagy ha morbid akarok lenni akkor —, a függetlenség napját követően, amikor is elvesztették szeretteiket, majd kényszerhelyzetükből adódóan, megannyi gyötrelem leküzdése után felülkerekednek és katonákká állnak, egyetlen, összetett cél által vezérelve: ama bizonyos napot megtorolni, életük és korszak talán legkönyörtelenebb esetét feldolgozni, jóformán azáltal, hogy felesküdnek, soha nem engedik, hogy a kegyetlen óriás-bestiáknak valaha újra sikerüljön kiirtaniuk több ezer emberi életet. Elrajtol tehát, a túlélő-háború. Ebben az évben 25 epizódra számíthatunk, de az nem lehet még tudni, hogy  több évadra is számíthatunk vagy csak egy lesz egész addig nem is fogjuk megtudni, amíg nem látjuk az utolsó részt.
Ismertető:
Anime Addict

FIGYELEM A VÉLEMÉNY ÉS A KRITIKA CSAK AZ ELSŐ 10 RÉSZ ALAPJÁN KÉSZÜLT!!!

Vélemény:

Az elején úgy éreztem, az első rész után, hogy megint egy dögunalmas sablon animét fogok látni. De nagyot csalódtam benne, mert egy igazán pörgős, akció-dús, véres animét kapunk. Látvány téren is megvoltam elégedve vele. . Már nagyon várom a többi rész. Az eddigi részek alapján egyik kedvencem lesz szerintem.

A három főszereplőnket szeretném bemutatni:


  
Első benyomásra egy bajkeverőt ismerünk meg benne, de mindent azért tesz, hogy másokat megvédjen. Még az élete árán is képes lenne megvédeni másokat ami kiderül a részek folyamán. Vannak elvei és világnézetei amit véghez akar vinni, hogy ez vajon sikerül is neki az a részek folyamán kiderül majd 
                  Eren

Ő az a személy aki próbál vigyázni Eren-re minden bajban mellet van. Próbálja ő is azokat az elveket véghez vinni amit Eren szeretne.
             Mikasa

Igen eszes fiút ismerünk meg benne, bár kicsit alábecsüli magát. Úgy hiszi, hogy ő mindig mindenki terhére van, de nagyon téved csak nem mer szembenézni a sorsával egy darabig.


         Armin

Kritika:

Grafikailag kitűnő animét kapunk mind a karakter rajzolás mind a háttér kifogástalan, egyedül a kisebb óriásokon  vártam volna jobb kidolgozást mert a két nagyot szépen kidolgozták a többi már kevésbé. képpel nem illusztrálom mert azzal sokat elárulok a A.O.T.  cselekményéből.  Cselekménye megfogott, bár nehezen indul be el kell teljen jó pár résznek amíg történik valami érdekes. Szereplők majd nem kifogástalanok, de csak azért mert vannak sablon tulajdonságaik. 
Mivel ez egy most is futó anime, ezért csak akkor lesz róla végleges kritika és vélemény mikor befejezik. Ez csak  egy előnézet, hogy vajon az lesz-e amit vártunk vagy sem. Abba reménykedek, hogy hátha nem kell csalódjak majd benne mert az eddigiek alapján tetszett.


Remélem tetszeni fog engem már a trailer megfogott, aki megnézi annak kellemes filmezést 



Akinek bármi észrevétele vagy véleménye van az jelezze a Megjegyzéseknél!!!!



9 megjegyzés:

  1. Ha elfogadtok egy kis kritikát a kritikához, a helyesírásra lehetne jobban ügyelni, és a szmájlikat is mellőzzétek a szövegben

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már elnézést Névtelenkém, de én ebben semmi "szmájlit" nem láttam! Na meg a helyesírást te meg se említsd! Az oké hogy még valamennyire udvarias voltál, de előtte legközelebb inkább olvasd is el! ;) (Ja és mielőtt félre értés lenne ebből nem vagyok a csoport tagja csak nem szeretem az igazságtalanságot!)

      Törlés
    2. Azért nem mert ki lett javítva :)

      Törlés
    3. 2. névtelenke azért nem találtál benne mert már a javítás után olvastad ;)

      Törlés
  2. Névtelen 2013. június 26. 23:05
    De hülye vagy! :D
    És akkor én, mint 3. Névtelen mondanák pár építő jellegű dolgot :)
    ¤ "De nagyot csalódtam benne..." Akarod mondani Kellemeset csalódtál benne :D Nem ugyan azt jelenti a kettő ^^

    ¤ Ahogy szépen leírtad ez még fut, szóval ez nem egy teljes kritika, hanem előnézet... nahde akkor mi értelme? :D Még teljesen megváltozhat minden a szereplők is akár kifordulhatnak teljesen önmagukból (lesz később erre példa, nem spoilerezek)és az egész "kritika" így most is olyan semmitmondó, sőt nem is mond semmit :\

    ¤ Ilyen esetben inkább egy Manga-Anime összehasonlítás lenne ésszerűbb, hisz sok különbség van, nem csak történetileg, de cselekményileg is (nem teljesen eltérőek, de mégis másképpen mutatja be így a történetet, ezekkel a kicsi-kicsi eltérésekkel)szóval ezekről lehet rizsázni..

    ¤ Esetleg másik variáció ,hogy saját teóriádat az óriásokkról, a falakról, az egész műről vagy bármiról, ami kapcsolódik az AoT-hoz megosztod 10 rész alapján, aztán pro-kontra mehet is az eszmecsere :)

    ¤ A "Kritika" alatt is találok pár dolgot, amit te (ti?) könnyen megmagyarázzól, vagy még hibásan is :\
    Mondod, hogy lassan indul be a cselekmény... hát pont nem :\ Egy gyors indítás után (betörik a falat) esik vissza a tempó, hogy nézzük miként "edzenek" (térhetünk kicsit vissza mangára, ahol ezt a lendületet megtartották... az eredeti cselekménysorban betörik a falat->timeskip->megint betörik a falat->mutatják, hogy "edzenek")
    "Szereplők majd nem kifogástalanok, de csak azért mert vannak sablon tulajdonságaik" ... hát ez sem igazán nyert. :D Igen vannak sablon tulajdonságaik, de hamar történik karakter fejlődés/kibontakozás, ami más művekben csak a végén, vagy végefele történik (pl.: Armin eddig csak sajnáltatta magát, hogy Erenék mentik meg folyton és csak hátráltatja őket, majd ő az aki megmenti mindhármukat tettével)...

    ¤ Mond el mit miért írsz! "Ez csak egy előnézet, hogy vajon az lesz-e amit vártunk vagy sem" Mert mit várunk? Mond el. Mond el te mit vársz. Mondj egy olyat, amitől szintén vártál valamit (ésmit), majd hogy sikeres/sikertelen volt a várakozás.... Több helyen is, ahogy már említettem egyszerűen lezárod a dolgokat, holott pont olyat mondasz ami már-már kritika lenne és mondhatnál értelmes véleményt/kritikát róla, nem pedig 2-3 szóban, vagy 1 mondatban befejezed :)

    ¤ Én úgy veszem észre, hogy 2féle módon lehet élménybeszámolót és/vagy kritikát írni ANIMÉKRŐL (és Mangákról). Az egyik, ami a filmkritikákhoz hasonlóan egy-egy darabnak az üzenetéről beszél és annak megvalósításáról(pl.: egy Star Wars kritikában Lucasfilmről és Spielbelgről, sőt az egész stábról lehet egy külön kritikát írni, hogy az Üzenetről nem is beszél, csak a megvalósításról). Ebbe NINCS, vagy csak a szükséges spoiler van...
    Míg a másik variáció, ahol tényekkel és cselekedetekkel támasztod alá a mondandódat, itt SOK spoiler van, szóval ajánlott azoknak akik már nézték/olvasták az adott művet, DE szerintem ez sokkal jobban illik az animekritikákhoz, mivel rengeteg hasonló anime(manga) van, ahol más megvalósításban, de ugyanazt az üzenetet közli, szóval pár kritika után már magadat fogod ismételni, ezért gondolom ÉN, hogy ez a második varicáió megfelelőbb ehhez :) ..persze mindkettőnél(az általam különválasztott kritikánál) lehet még papolni néhány háttérinfót, hogy ki(k) írta, rendezte, mekkora budget volt és ezekről ha szükséges jobban kitér...

    Amúgy olvasgatom a posztjaitokat, egyre ügyesebbek vagytok így tovább (Y)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello! Nem az enyém a kritika csak zavar ha beszólnak egy haveromnak, van különbség javaslat és a közt h "nem úgy van hanem így" ha jól tom különböző emberek vagyunk és addig nem lesz soha azonos a véleményünk, épp ezért hanyagoljuk már azt h nem is így volt, hülye vagy mert nekem van igazam dolgot :) és ím a reakcióim a felvetéseidre.
      ¤Szerintem azt írt oda amit akart és nem azt amit te akartál volna.
      ¤Mi értelme?? Az h eddig milyen a kritikus szerint és nem több.
      ¤Ebben igazad van, de most azt ír amit akar és az olvasónak nem kel feltétlenül egyetértenie
      ¤Ebbe nem tok bele kötni XD
      ¤Erre csak azt tom mondani h nem mindenkinek ugyan olyan az ízlése, tehát ne mond neki h "hülye" csak azért mert nem egyezik a véleményetek.
      ¤Lehet h szerinted azt kellet volna, de ha úgy írta volna akkor más írta volna h: "mért hasonlítod össze őket?? írhattál volna egy normál kritikát is."
      ¤Ennél az utolsónál tényleg igazad van nem is írok rá semmit :)

      Törlés
    2. Értelek mit mondaz de ezt nem akaratuk tele spolerezni mert akkor elvesz az izgalom élménye, hogy ha tudjuk mi lesz már benne igaz, hogy lehetet volna még irni róla ebben egyet értek.
      De ha enyire vágod a témát te is beszálhatnál a blogunkba kritikusnak, ha gondolod.

      Törlés
  3. Czeilinger azért nem mondot hülyeséget kb 60% igaza volt. De azért kösz, hogy próbálsz megvédeni :-) az utóbi időben nem tetem magam anyira oda magam, de ezek után változtatni fogok rajta. Figyelj Névtelen2013. június 29. 14:55 a következö kritika amit várhatsz tölem az a Vampira Knight lesz kiváncsi leszek, hogy azzal a kritikával meg leszel-e majd elégedve?

    VálaszTörlés